Author Archives: irmakiss

Memory ghost

Standard

Thank you for the memories

Of senses.

For the life put on fast forward

For the scars and the healing.

For the shards.

For sleepless nights and thawed days.

For the silence.

For the pixelated memory of taste

And for today’s stale aftertaste.

For the color blindness

And the blank stares into the ifs.

For the waste.

For the lessons

Incapsulated in cell memories.

For the past prolonged in today

And the blurred puddle of you in the blood.

Advertisements

Tudod

Standard

Kányádi Sándor

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Tudod

Standard

Kányádi Sándor

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Metamorphosis

Standard

It came out into this world as a rosebud

and spent years as a snowdrop, head down-

a novice in the monastery of life.

It went on , a waterlily in the muddy waters

feeding on the waters of knowledge

to a a transplanted peony, soft and rich

opening slowly under the scorching sun.

When the slender tulip bowed to the lily

it was because of a perfume she became allergic to.

Almost died of.

Like when you are locked into a room with no windows

and you know the proximity of death,

before the panic attacks.

The white rose turned into a dusted pink

with petals of parchment paper

until all paper turned to dust

and the last flower thrown.

Ashes to ashes, dust to dust.

 

 

 

Crimes of passion

Standard

Nights came slowly

Sneaking through the back window

Life thieves

Poured black gasoline over the wooden floors

And covered the hallways with pitch darkness

Smothered the dreams of ifs and maybes

Sleeping in their cribs.

The soft sound of dreams

Trying to take one more breath

Was unbearable.

The night left at dawn

Closing all doors behind you.

Ghem

Standard

“Aveam un ghem în piept, undeva între
miocard și suflet. M-am născut cu el, tumoare
de ață efervescentă. Nimeni nu mi-a spus să am grijă de ghem
– malformație făcătoare de minuni –
așa că am început să-l irosesc. Am țesut
veșminte pentru oamenii fără de ghem, am croșetat
inerte fragmente glomerulare din ața ghemului meu și le-am inserat
în pieptul oamenilor fără de ghem, undeva între
miocard și suflet.
Pentru că,
vedeți voi,
năpăstuită specie, oamenii fără de ghem.
Trece apa peste ei, prin ei, în ei, dar nu posedă
un ghem, ca să o rețină.
Aveam un ghem în piept, undeva între
miocard și suflet.
Dar mi s-a terminat. Bântui, om fără de ghem,
și privesc cum oamenii cu ghem și-l țin grijuliu în piept, undeva între
miocard și suflet.
Și mă doare golul de la ghem, cavitate făr’ de ață
– sfoară făcătoare de minuni –
și contemplu ghemuri răzlețe izvorâte din ghemul meu
în piept la alții, undeva între
miocard și suflet … “

Tudod

Standard

TUDOD…

soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

(Kányádi Sándor)